"Boldogok mindazok, akik az Urat várják."
(Iz 30,18)
Az igazi belső csöndet a következők gyakorlásával érhetjük el: A szemek csöndje. Mindenhol az Istentől származó szépet és jót lássuk, és csukjuk be szemünket mások hibái és a lelkünket háborgató minden bűn előtt.
A fülek csöndje. Mindig hallgassuk Isten szavát, és halljuk meg a szegények és a szükségben szenvedők jajkiáltásait, és zárjuk be fülünket minden olyan hangra, amely a gyarló emberi természetből származik, amilyen a pletyka, mende-monda, rosszindulatú beszéd.
A nyelv csöndje. Nyelvünkkel dicsérjük Istent és terjesszük az ő életadó igéit, az igazságot, amely megvilágosít és lelkesít, amely békét, reményt, örömöt hoz; és ne bocsátkozzunk önigazolásba, és ne mondjunk semmit, ami sötétséget, zűrzavart, fájdalmat, halált hoz.
Értelmünk csöndje. Legyen értelmünk nyitott az igazságra és Isten megismerésére imában és elmélkedésben, ahogy Szűz Mária szívébe zárta az Úr szavait. Utasítsunk vissza minden igaztalan, zavaró, pusztító gondolatot, hirtelen ítéletet, mások gyanúsítgatását, bosszúálló gondolatot és vágyat.
A szív csöndje. Szeressük Istent teljes szívünkkel, lelkünkkel, értelmünkkel, erőnkkel; szeressük embertársunkat, mint ahogy ő szeret, kerüljük az önzést, gyűlöletet, irigységet, féltékenységet, kapzsiságot. Mert a szív csöndjében és tisztaságában szólal meg az Isten.
(Teréz anya)
