"Téríts meg minket, Istenünk,
ragyogtasd ránk arcodat, és szabadok leszünk."
(Zsolt 79,4)
Nemcsak lemondás megszokott dolgokról,
Nemcsak leszállás a magas ormokról,
Nemcsak észrevenni azt, akit kerültünk,
Nemcsak ott hagyni, akikért hevültünk,
Nem szemlecsukás és világámítás:
Nem egyszerű újabb váltóállítás,
Nemcsak templomjárás, Krisztus-hirdetés,
Nem nyögés nélküli teherviselés.
Részemre alázatos szívkitárás,
Egy szent, csodálatos isteni áldás.
A megtérés nekem világesemény,
Melyben énbennem zajlott le szívrengés,
S ledönti bennem magam: kit szerettem,
Kit gyakran toronymagasba emeltem.
A megtérés egy nagy felfedezése annak,
Hogy utak között különbségek vannak.
A megtérésben magunkévá tesszük,
Hogy néki élünk s erőnk Tőle vesszük…
és bár e világ forró katlanjában
Hevít s perzsel is sistergő árjában,
A sárra, mely ránk freccsent, legyen gondunk,
Hogy minden folt nélkül leégjen rólunk…
Istenben élni a legszentebb dolog,
S megmaradni… bár a prés recseg-ropog!
(Tamáska Gyula: A megtérés)
