„Ne féljetek! Íme, jó hírt hozok nektek, amely nagy öröm lesz az egész népnek.
Ma megszületett a Megváltótok, az Úr Krisztus, Dávid városában.
Ez lesz nektek a jel: Kisdedet találtok pólyába takarva és jászolba fektetve.”
(Lk 2,10-12)
Emlékszem, rég volt. A bezárt ajtót
hosszú estéken remegve lestem.
Vártam nyílását azon a sok-sok
felejthetetlen
szép, gyermekkori karácsonyesten.
Kipirult arccal, dobogó szívvel,
úgy vártam, mikor fordul a zárja,
mikor tárul fel, mikor ragyog fel
a titkok fája.
Ó, hogy csábított minden kis ága!
Rég volt … azóta évek repültek,
és messziről int már az öregség,
s azt veszem észre, felnőtt, vén gyerek,
– ez már nem emlék, –
a karácsonyi ajtót lesem még!
Ó, de már többet tudok azóta!
Gazdagabb titkok hívnak és várnak!
Ragyogóbb minden karácsonyfánál,
mit a szem nem láthat
országában a dicső Királynak!
Tudom, az ajtó egyszer kitárul.
S jöhetnek gondok vagy szenvedések,
ez ad most nékem derűt, nyugalmat,
hogy ott az élet örök
az ajtó mögött … s már küszöbén élek!
(H. M. R.: A karácsonyi ajtó)
