„Én az Úr, a te Istened arra tanítalak, ami javadra válik,
és arra az útra vezetlek, amelyen járnod kell.”
(Iz 48,17)
Az advent emlékeztet arra, hogy a „végső dolgok” már körülöttünk rejtőznek, Isten országa már köztünk van. De a titkot csak azok értik meg, akik belépnek a kapuján, és megtalálják helyüket a misztikus Krisztusban, és így Krisztus misztériuma megvalósul és beteljesedik bennük.
Gondolnunk kell az advent mélységes komolyságára, amikor a fogyasztói kultúránk sekélyes karácsonyi ünneplése oly könnyen összefonódik az ártatlanságunkat és gyerekkorunkat visszavarázsló karácsonnyal. Az egyház azonban, amikor felkészít minket Krisztus születésére, sokkalta többet ad az ünnepi jókívánságoknál. Az adventi misztérium a hit fényét ráirányítja az emberi életre, a történelemre, a világra és saját létezésünkre.
Adventben Krisztus jövetelét, sőt jelenlétét ünnepeljük. Rájövünk, hogy ez az advent, mely evilági életünk minden pillanatában lejátszódik, vándorút. Tudatára ébredünk annak, hogy minden pillanat az ítélet pillanata, amikor Krisztussal találkozunk, és ítéletünk attól függ, hogy észrevettük-e őt. Ha csatlakozunk hozzá, és megyünk vele az ő országába, az ítélet üdvösségünk lesz. Ha nem figyelünk rá, és hagyjuk őt magunk mellett elmenni, az kárhozatunkat jelenti.
(Thomas Merton)
